Bolygóközi utazás a Tintanyúllal – Irány a Mars!

Régóta szerettünk volna egy igazi Gyereknapi dalt. Egy olyat, ami megmutatja, hogy legyen bármilyen kicsi is egy gyerek, hatalmas erővel bír és a fantáziájuk milyen óriási lendülettel viszi őket közelebb az álmaikhoz. Azt, hogy ezen a napon, Gyereknapon ők a főszereplők, ha pedig engedjük nekik, akkor egy rakétával minket is elrepítenek a csoda világukba. Milyen jól lenne, ha szerte a világon mindennap ők lehetnének a legfontosabbak, ha minden úgy történhetne, ahogy nekik a legjobb. Úgy érezzük, hogy Kálmán Tamás dalával sikerült mindezt átadnunk. 

A koncertjeinken a szülők szemei legalább annyira csillognak a Marsbéli utazás gondolatára, mint a gyerekeké, mindenkit elkap a lelkesedés. Így egyértelmű volt, hogy ez lesz az egyik első dal a Társasjáték albumról, amihez klipet is szeretnénk készíteni. Az audiovizuális tartalmainknál is nagyon fontosnak tartjuk, hogy művészi alkotásokkal szórakoztassuk a közönségünket. Mivel már a gyerekek is könnyedén használják ezeket az online felületeket, fontosnak tartjuk, hogy itt is tisztában legyünk a felelősségünkkel és ízlést formáló szerepünkkel. Ezért is örültünk, hogy újra együtt dolgozhattunk Schronk Zsuzsannával és Márton Luca Annával, akiknek a Gödör az ég klipet is köszönhettük.

Ha pedig nemcsak YouTube-on szeretnétek élvezni a klipet, akkor hamarosan találkozhattok vele a JimJamen is!

 

Zene és dalszöveg: Kálmán Tamás

Animáció: Schronk Zsuzsanna és Márton Anna Luca

 

Köszönjük a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatását!