Következő fellépés:
Győri Könyvszalon
2024.11.17. @ 11:00 – @ 12:00
Abonyi koncert
2024.11.20. @ 10:00 – @ 11:00
2006-ban kezdtünk bele nagy álmunk megvalósításába, hogy a kortárs gyerekvers-irodalmat zenei köntösben népszerűsíthessük országszerte. Öttagú zenekarunk nagy igénnyel választja ki a szövegeket, írjuk a dalokat, valamint nagy gondot fordítunk a hangszerelésre és a minden esetben élő előadásra és stúdiómunkára. Ízlést formáló szerepünk tudatában fontosnak tartjuk, hogy csak igényes produkciót hozzunk létre, hiszen a gyerekekhez szólunk, akik a jövő koncert- és színházlátogató közönségévé válnak. Az egész családot szólítjuk meg, hogy a minőségi együtt töltött idő szülő és gyerek között valóban megvalósuljon a koncertjeinken vagy otthon, az albumaink meghallgatása közben.
Az elmúlt 16 évben zenéltünk a legnagyobb hazai koncerthelyszíneken és fesztiválszínpadokon, és számos saját szervezésű koncertet is tartottunk. A 2020-as online kitérő után visszatértünk az igazi színpadokra, és 2021-ben megünnepeltük, hogy már 15 évesek vagyunk, mint zenekar. A Tintanyúl visszatért, és az országban bárhol felbukkanhat, legyen az fesztivál, művház vagy épp egy óvoda udvara!
A zenekar tagjai: Farkasházi Réka (ének), Kálmán Tamás (gitár, ének), Csiszár Ferenc (gitár, ének), Studniczky László (basszusgitár), Delov Jávor (dob)
Gyakorló szülőkként igazán a szívünkön viseljük a felnövekvő generációk gondját-baját-örömét, mindannyiunk jövőjét! Legyen szó élő koncertről, egy Réka által írt meséről, egy tévés, vagy online szereplésről, igyekszünk hitelesen megszólalni olyan, mindannyiunk számára égetően fontos ügyek mellett, mint a másság elfogadása, az oktatás minősége, a nők védelme. Leginkább pedig pozitív példánkkal próbálunk irányt mutatni a kis és nagy családunknak is minden kommunikációs csatornán.
Amikor másokkal működünk együtt, akkor is az lebeg a szemünk előtt, hogy ezeket az üzenetek erősíthessük.